A pontos idő 3:19

Hát sziasztok

A pontos idő 3:19 perc itt ülök a gép előtt és sírok. Sírok, mert ilyenem van. Fura, hogy ennyi idő után is képes vagyok még Miatta sírni. Rossz érzés...rossz érzés az, hogy már megint eszembe jutott...hogy eszembe jutott az mennyire szerettem...a csókjai, ölelései, mosolyai, és minden egyes érintése...a veszekedéseink. Emlékszem lassan 2éve, mikor náluk voltunk...csúnyán összevesztünk az meg már mind1, hogy min. De akkor hallani se akartam Róla. Épp buliztunk, és Ő megkért, hogy menjünk ki megbeszélni én viszont otthagytam. Aztán kint ültünk a többiekkel és elhívott, hogy beszéljünk legalább. Belementem. Megmondtam Nekem mi a véleményem és Ő csak utána mondta, mondta, mondta. Akkor úgy gondoltam túl sokat beszél, ezért a pólójánál fogva magamhoz rántottam és megcsókoltam. Az volt eddigi életem legjobb békülése. Vele.
Csak tudjátok utálom ezt az érzést. Utálom, hogy annyi mindent átéltem Vele...

Emlékszem még nagyon a kapcsolatunk elején igazság szerint nem is akartam Vele lenni. Csak úgy akartam, mint egy barátot. Kerültem mikor náluk voltunk. A többiekkel kint hülyéskedtünk és letelepedtünk egy padra. Mögém jött és átkarolt. Akkor ott tudtam, hogy valami nincs rendben. Mindig azt olvastam, hogy olyan, mintha pillangók repkednének a hasadban. Minden egyes érintésénél éreztem azokat a bizonyos pillangókat. Akaratom ellenére is.

Utáltam, hogy annyira messze vagyunk egymástól. És nem vártam mindig a találkozásokat, mert tudtam, hogy Nekem úgy egyre csak nehezebb lesz. Tisztába voltam Vele, hogy soha nem tudok majd Neki ellenállni. És ez így is volt. Talán még most is így lenne. Talán. De ezt már nem tudom meg...