"Különös, de soha nem jött elő a depresszióm az ilyen felhős, szürke, hideg napokon. Ilyen időben mindig úgy éreztem, hogy a természet összhangban van velem, és a lelkemet tükrözi. Amikor viszont kisütött a nap, a gyerekek kint játszottak az utcán, és mindenki örült a szép időnek, olyankor borzalmasan éreztem magam. Mert micsoda igazságtalanság, hogy ennyi boldogság van a világban, csak nekem nem jut belőle."
Gyönyörűen havazik...mégis bent ülök. Pedig, ha Anya tudná mennyivel jobban érezném magam kint...mennyivel jobb lenne, hogyha a kinti sötétségben a kihalt utcákon sétálhatnék, miközben havazik. De nem enged ki. Már miért is tenné. Néha úgy érzem szándékosan teszi ezt Velem. Hogy szándékosan is boldogtalanná teszi az életem. Pedig azt tudni kell Rólam, hogy imádok esőben és hóban sétálni. Olyankor mintha minden sokkal jobb lenne. Mintha direkt csak Nekem esne az eső...és ha csak Nekem havazna. De ez már mindegy is, mert azt állítja, hogy meg fogok fázni. Nem érdekel holnap akkor is mindenképp kimegyek. Ha tetszik Neki...ha nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése