Hát egy bejegyzés...

Hát helló :)

Nos hát...az elmúlt pár bejegyzésben szinte csak idézetek voltak. Meg volt az oka ennek is. Egyszerűen nem ment az, hogy kifejtsem a gondolataimat. Na nem is baj ;)

Ma beszélgettünk...rég beszéltünk. Szóba került, hogy mi lesz akkor, ha többet nem látjuk egymást...hogy Ő gondolkodott rajta. Nekem annyi volt a válasz, hogy annak nagy a való színűsége. Persze én ezt az egészet könnyen veszem, de könyörgöm mit kéne csinálnom? Meg lehet azt is érteni, hogy nem fogok minden erőmmel azon lenni, hogy megint találkozzunk...azok után, hogy összejött a barátnőmmel. Így végre lezárom magamban ezt az ügyet teljesen. Aminek valljuk be...itt volt az ideje. Ha tetszik Neki, ha nem. Persze jó lenne újra találkozni és beszélgetni, megölelni. De nem. Ezt az egészet már réges rég be kellett volna fejeznünk, de nem pont így. Bár lehet így sokkal könnyebb lett. Nem kéne azt mondani, hogy bánom azt a 4 évet...hogy bánom azokat a heteket amikor együtt voltunk...de így van. Vagy talán nem is azt...hanem, hogy naiv voltam...naiv és talán tényleg szerettem. Értelmetlenül...mert ennek semmi értelme nem volt. De akkor amikor Vele voltam...akkor semmi nem számított. Mert olyankor a világ legboldogabb emberének éreztem magam...akkor ott Vele. Minden egyes elválás fájt...de ez az utolsó...talán ezt tett még erősebbé. Néha úgy érzem, mintha nem is Mi ketten lettünk volna. Mintha soha nem is lettünk volna együtt...mert mindig beugrik a kép, ahogy a barátnőm öleli. Ahogy rám néznek...és utána megcsókolják egymást. Úgy gondoltam ez a legmocskosabb dolog amit csak tehettek. De be kellett vallanom, hogy nekem Karmen sokkal fontosabb. Mert én is ezt csináltam...és most már tudom milyen érzés. Az egészben csak azt sajnálom, hogy így lett vége. Miért nem lehetett volna barátként elválni? Tudom, hogy én is hibás vagyok...de az istenét...nem hinném, hogy képes lettem volna még jó pofizni is Nekik. Ezek után pedig könnyebb úgy tennem, mintha soha semmi nem lett volna köztünk. És így nem vágyom rá...soha többé. Talán így nem vágyom az ölelésére, simogatására, csókjára...arra hogy a fülembe suttogja kívánlak. Talán semmire...



Ha újra elölről kezdhetné, ha maga szabhatná meg a sorsát, akkor sem akarná kihagyni mindazt, amit vele megélt. Még úgy sem, ha tudja, mi lesz a befejezés.

Vicces, mert tényleg nem. Fáj bevallani, de fontos volt...fontosabb, mint kellett volna.