Hát vége lett. Vége van...talán örökre...

Mosolygunk mind a ketten...barátnők vagyunk....a legjobb barátnők. Boldogok vagyunk. Megbeszélünk mindent...örülök, hogy Ő van nekem.

Igen...boldog voltam. De ez elmúlt....vége lett. 4hónapja vége...már annak örülök, ha úgy tudunk beszélgetni, hogy ne kerüljön szóba a barátja...vagy ne veszekedjünk. Megromlott minden. Közénk álltak. Közénk állt valaki...az a valaki aki mind a kettőnk szívét megdobogtatta, ha megláttuk. Tudtuk...éreztük, hogy nem lesz jó vége...hát igazunk lett. S már nem látja be, hogy ez így nem jó. Más társaságba került...más barátai,barátnői vannak...ez fáj a legjobban. Igen...biztos vagyok benne, hogy én ezt nem tettem volna meg. Nem érdekel, hogy összejött azzal a sráccal, akibe én is belezúgtam. Nem...hisz én mondtam neki, hogy nyugodtan legyenek együtt....nekem csak azvolt a fontos, hogy legalább egyikünk boldog legyen. És a fiú Őt választotta. Még ilyenkor is mosolyt csal az arcomra az, ha visszagondolok, hogy mondta el.

*Mosolyogva futott felém. Sőt ezt nem mosolynak, hanem vigyornak kell nevezni. Tudtam, hogy miért boldog...éreztem, hisz Vele volt....Vele találkozott.
-Együtt vagyunk – ugrott a nyakamba, mikor odaért hozzám.
Én csak öleltem, s közben lenyeltem a sóskönnyeket. Tudtam...éreztem...felkészültem erre az egészre...ezért titkolóztam már 1hónapja....Ő úgy tudja, hogy engem már hidegen hagy, ha meglátom vagy találkozunk Vele...pedigha tudná...ha tudná, hogy nem igy van.
-Örülök neki – mosolyra húzódtak ajkaim.
A szemei csillogtak...boldog volt....őszintén boldog...
-Hidd el én is örülök – vigyorgott továbbra is – és képzeld, olyan édes volt, hogy jajj... – hosszú séta vár Ránk... – és akkor megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője – már egy padon ültünk s most fejezte be a mesélést.
A mosolyt nem lehetett levakarni az arcáról...mikor mesélt Róla sugárzott, hogy őrülten szerelmes...boldogan és viszonzottan szerelmes. Legalább Ő boldog....ez a lényeg.*


Akkor...azon a bizonyos nyári napon romlott meg minden. Nem tudtam volna elmondani Neki, hogy én már hónapok óta szerelmes vagyok ugyanabba a fiúba, akibe Ő is. Hisz a legjobb barátnőm...nem tehettem meg Vele...Velük. Azóta pedig minden a feje tetején áll. Ha találkozunk mondhatom azt, hogy folyamatosan veszekszünk vagy folyton folyvást csak Róla mesél, hogy épp mivel lepte meg...vagy az új barátairól. Nem veszi észre...nem látja be, hogy ez igy nem mehet tovább. Nem birom...össze vagyok törve...a szivem darabokra hullott. De erős vagyok és nem mutatok semmit a fájdalmamból a külvilágnak. Erősnek kell látszanom, hisz a sajnálatból nem kérek.


Eltelt újabb 3hónap...és én döntöttem...muszáj valamit tennem...megbeszéltünk egy találkát. 1óra és találkozunk. Már pont indultam volna, mikor megszólalt a telefonom. Anélkül tudtam, hogy ki hiv, hogy a kijelzőre pillantottam volna, hisz saját csengőhagja van. Ő hivott.
-Tessék?
-Szia – fura volt a hangja.
-Ugye nem? – kérdeztem folytott hangon.
-Sajnálom, de közbejött valami. Halasszuk el jó? – ez volt az a kérdés ami csak olaj volt a tűzre. De nem mutattam ki...hiszen még mindig a legjobb barátnőmnek tekintettem, mégha nem is volt igy....fájt bevallani saját magamnak, hogy ennek már rég vége.
-Persze.
-Köszönöm. Na szia.
El se tudtam köszönni. Letette. A földre rogytam...ennyit ért neki az a 11 év? Hát ennyit jelentettem neki. Csak ültem a földön és gondolkoztam. Pár perc múlva Anya lépett be a szobámba. Amint meglátott elszomorodott Ő is.
-Kicsim – guggolt le mellém – ne szomorkodj. Mi a baj? – kedvesen megsimogatta az arcom.
-Lemondta – a hangom fájdalmasan csengett.
-Sajnálom. Akarsz róla beszélni?
-Vége van, Anya. Már nincs miről beszélni – a hónapok óta visszafolytott könnyek most utat törtek maguknak. Nem birtam tovább. Tönkre tett...tönkretett a barátság a szerelem és a legjobb barátnőm.

-Csókolom – Karmen vidáman köszönt Anyának, aki most jelent meg az ajtóban.
-Szervusz. Mit szeretnél? – kedves volt vele, hisz olyan volt, mintha a másik lánya lenne.
-Csillát keresem. Nem tudtam telefonon elérni és a múltkor lemondtam a találkozót. Gondoltam ma bepótolhatnánk.
-Azt hiszem ez nem fog menni – Anya arcára szomorú mosoly furakodott.
-Miért? Valami baj van?
-Nem. Nincs semmi baj. Csak Csilla elment. Elköltözött....végleg elment.
-De...hova? Ésés miért? Miért nem szólt? – a hangja kétsébeesett volt.
-Amikor lemondtad a találkozót, akkor akarta elmondani – Édesanya egy levélért nyúlt – ezt neked hagyta itt. Remélte, hogy majd keresed, s akkor lesz lehetőségem átadni.
-Köszönöm – vette el a lila kis boritékot – Csókolom.
-Szia.
Az ajtó becsukódott. S mintha a lány életében egy korszak zárult volna le.


Karmen a parkba ment. Imádtunk ott lenni...ketten....együtt...a boritékra nézett. Gyáva volt...és gyönge....nem birta felbontani....percekig csak nézte a papirlapot, de erőt vett magán és felbontotta.

„Hát szia!
Ha ezt olvasod bizonyára már tudod....tudod, hogy elmentem. Személyesen akartam elmondani, de Te lemondtad a találkozót. Akkor még azt hittem, hogy megjavulhat minden. Azt hittem újra lehetünk a legjobb barátnők, akiket nem választ szét semmi. Reménykedtem....reménykedtem és csalódtam. Csalódtam Benned...csalódtam magamban....és csalódtam a barátságunkban is. Azt hittem közénk nem állhat semmi....főleg nem egy fiú...lehet már rájöttél, de nem biztos. Igen...az van amire gondolsz. Szeretem....még mielőtt összejöttetek volna....már akkor szerettem – Karmen elmosolyodott. Még most is tudtam mire fog gondolni először – de nem akartam elmondani. Boldog voltál és mérhetetlenül szerelmes. Nem akartam ezt elrontani. Inkább szenvedtem....elfolytottam az érzéseim. Aztán más barátaid, barátnőid lettek. Fölöslegesnek éreztem magam. De tűrtem és nem szóltam érte. Azt hittem ez csak a Mi rossz időszakunk és vége lesz pár hónap múlva. Tévednem kellett. Nem ezt vártam a Mi barátságunktól. S Tőled sem...elhagytál....hagytad, hogy közénk álljon egy fiú...hagytad, hogy egyre távolabb kerüljünk egymástól. És magamtól se ezt vártam. Azt hittem harcolni fogok Érted, hogy majd újra minden a régi lesz, de nem. Feladtam. Sajnálom. Én szeretlek...és nem bánom azt, hogy Te voltál...Te vagy a legjobb barátnőm. És azt a 11évet se bánom. Boldogan fogok rá visszaemlékezni...életem legboldogabb 11 évére. Szeretni foglak, hisz Te vagy az én Böstöm:)”

A lány szemében könny gyűlt. Eddig nem akarta belátni mindezt. Hát vége lett. Vége van...talán örökre...